2011. május 31., kedd

Első bálozás, avagy X. Specialized Maraton Szilvásvárad

Múlt hétvégén vasárnap, gyereknapkor rendezték meg Szilvásváradon a X. jubileumi MTB terep maratont. Még februárban beneveztem a Top Maraton sorozatra, melynek ez az első állomása. Izgatottam vártam már ezt a versenyt, mert eddig még nem voltam ilyenen. A verseny előtti napokban már feszült, ideges voltam. Egész héten az eget bámultam és a Bükköt. naponta többször néztem az időjárás előrejelzéseket, hogy milyen idő is várható vasárnapra. Volt itt napsütés, zivaztar, vihar, minden. Jó időért imádkoztam, s nap táncot jártam, mert a család is Szilváson akarta eltölteni a gyereknapot. magamnak már bekönyveltem a sarat, esőt, de miattuk jó időben reménykedtem. 
Pénteken délután még meglátogattam 2 bicós boltot, mert hosszú újú mezt akartam venni, de nem volt a méretem, így egy karmelegítőt vettem. A semmitől az is jobb. - Utólag nem bántam meg. Vettem egy szélesebb kormányt is hogy a fékkarokat jól betudjam állítani. Így a 620as FSA helyett már egy 670es Ritchey segédkezik az irányításban. 
Huta rét
Szombat délután lelkes fórumozók esőt s hömpölygő sarat jelentettek Szilvásról. Na mondom holnap akkor Szívás. Bringára felszereltem az új kormányt, átnéztem mindnet. Aztán összepakoltam a cuccaimat: mezek, zoknik, kesztyűk, cipő, kulacs, km óra, szerszámok, müzli szeletek, energia gél, szőlőcukor. Autóra felszereltem a bicótartót, melyet később sikeresen meg is fejeltem. Az éjjel meglepően jól aludtam.
Reggel már 5 órakor fenn voltam. Gyönyörűen sütött a nap, felhők jöttek, mentek. Kávé főzés, kis lekváros kenyér, fejben egy gyors leltár, hogy beraktam-e mindent. Kiugrottam Novajra apósékért. Hazaérve bepakoltam a kocsiba, majd felakrobatikáztam a bicót a tartóra. Hát éppenhogy ráfért, picit szűk a RFR váz. - sebaj majd lakatos spanommal szűkebbre vetetem a tartót. :)
Bánya - hegy
8 órakor családostól két autóval irány Szilvásvárad. Az idő ekkor borongósra váltott. Fél kilenc után átvettem a rajt csomagomat a lovas stadionban, majd az autóhoz visszaérve szépen beöltöztem, majd gurultam pár tezst kört. Egyre izgatottabb voltam, az adrenalin dolgozott bennem. Rajt előtt félórával még letoltam egy müzlit s a fél liter izotóniás italomat. Háromnegyed 10 körül beálltam a több száz méteres rajt zónába. 10 órakor rajtoltunk el. Közel 8 km-es aszfaltos mászással kezdtünk ahol eléggé együtt haladt a közel 1200 fős mezőny. Szépen nyugisan tekertem, tartalékoltam. A nagy tüömeg miatt nem tudtam a sjaát tempómat menni. Akit tudtam előzgettem. Aztán egy kis lájtos gurulgászás következett a gerena vár környékén. A pihenős szakasz egy kettőre egy meredek köves mászásba torkollot. Már akinek, ugyanis a mezőny 99%-a tolta a bringát mintegy 1 km-en kerszetül. Beleértve engem is. Egy pár méteres aszfaltozás után ismét terepre váltottunk, de lefelé. Kezdődött a hullámvasutazás Hármaskút irányába. 
Katonasírok felé
Itt még eléggé egyben volt a mezőny, majd Huta rét után vált külön a rövid a közép és hosszútól. Itt volt nekünk egy frissítő állomás, ahol toltam egy kis banánt, izot, majd rögtön gurultam tovább Csalánosi parkoló irányába. az itt lévő frissítőnél nem álltam meg. Innen már jól tekerhető volt a pálya, szét hullott a tömeg. Csak a mezőny fele maradt ezen a távon. Bánya - hegynél betoltam a rajt csomagban kapott Nutrixxion energia gélt. Jól is jött mert ezután murvás, köves hullámvasutazások jöttek. Roppant észen kellett lenni, mert a köveken pattogva nem a legjobb a fékhatás. A gél igencsak meglökött s nagyon jól bírtam az emelkedőket. A verseny szellem hevében a döngetéseknél is magabiztosabbnak éreztem magam, s lég jó tempókat mentem. Olaszkapunál volt még egy frissítő, ahol ismét banánt s izot toltam. Innen már csak tizenpár km volt a cél. Volt pár érdekes köves lejtős visszafordítós kanyar, amiből az egyiket majdnem sikerült kiegyenesíteni, de végül is sikerült megfelelő fékhatást kicsikarnom a paripából. :) Mikor megláttam a 10 km-es táblát, átmentem "állatba". Adrenalin szint felugrott s tekertem amit tudtam, avgy inkább mertem. A nagy meglepetés a Katonasíroknál ért, ahol egy rövid de annál inkább meredekebb sáros köve DH lejtő volt. Itt roller üzemmódba kapcsoltam, s szépen leereszkedtem, de még így is necces volt. Volt pár merész, vagy inkább rutinos versenyző aki frankón ledöngetett itt. Minden elismerésem az övék. íinnen leérve újra erőteljes pedáldöngölésbe kezdtem s az utolsó saras 5 km-en megállás nélkül toltam neki. 
Cél előtt
Az erdőből kiérve egy kis vasuti sines ugratás, majd át a réten, a parkolón, s már, benn is voltam a stadionban. itt egy tisztelet kör s cél. Levették a chipet, mosolygós célfotó, szuszogás. 
Az időm 2:29:57 lett aminek nagyon örültem, mert 2:30 - 3:00 közé kalibráltam magam. 
A versenyt nagyon élveztem, gyorsan elszaladt ez a két és fél óra. Utána még vagy 2 órán kerezstül fel voltam pörögve. A fáradtság estére ért el, s akkor gondoltam át hogy volt pár meleg szitu, ahol olyan tempót mentem amit eddig nem mertem. Fejlődök? Vagy csak az adrenalin? Majd kiderül. 
Július 3-án Duna Maraton, meglátjuk itt mi sikerül.

A teljesítmények: max: 46.7 km/h, átlag: 17.0 km/h, táv: 40.32 km, nyeregben töltött idő: 2:21:59

2011. május 28., szombat

Versenyre készülve


Holnap Szilvás marci. Bájk lekarbantartva, még egy új kormányt is kapott. Ruhák, kiegészítők összepakolva. Bicótartó kocsira felszerelve, "betesztelve". :) Megfejeltem, s frankón kidíszítette a fejem. De nem esett le :) Na lassan nyugovóra térek, reggel indulás, aztán tekerés :)

2011. május 22., vasárnap

Egri Bükk 80K

Pazsag felé félúton
S igen az égiek úgy akarták, verőfényes hajnalra ébredtem. Na mondom király szép idő van, így lehet bájkolni a Bükkben. Gyorsan rendbe raktam a toalettem, s 7 órakor el is indultam Felsőtárkányba. Már 300 méter után majdnem visszafordultam, mert a kmórám nem jól mért. A sebességet duplának mérte, de mivel a távot jó mérte, így tovább gurultam, mert hát az a lényeg, hogy tudjam hol vagyok. Útközben még megálltam egy kisboltban kis elemózsiáért. Fél nyolc előtt 10 perccel, már a rajt színhelyén voltam az Imókői üdülőben. Gyors nevezés, kis reggelizgetés és 7:30-kor irány a hegy. Kis adrenalin sokkért a tóig a csapatós gyökeres ösvényen döngettem le, majd aszfalton gurultam tovább a Barát-réten keresztül az Oldalvölgyi elágazóig. Innen az erdei aszfaltos úton kis mászóka következett a Völgyfőházig, ahol is az első ellenőrző pont volt. Ez egy 9 km-es távot és egy 25 perces időt jelentett. 
Nagymező
Innen visszagurultam a Völgyfőház - Pazsag erdészház elágazóig, ahonnan egy 5 km-es hullámvasutazás következett a Hosszú-völgyig. Innen egy balos után további 4 km után elértem a 2. ellenőrző pontot a Pazsagi erdészháznál (08:28). Itt egy kis lekváros kenyér, kis pihi majd tekerés tovább a megyehatárig. Bánya-hegyi elágazónál ismét egy kis pihi, müzliszelet, szőlőcukor, víz. Innentől következett a túra legnehezebb szakasza, erdei szerpentines mászás. A 3. ellenőrző pont kb 28 km-nél volt, itt gyors bélyegzés, müzliszelet s mászás tovább. (09:52) A Nagymezőn áthaladva csodálatos panoráma tárult elém. Nagymezőről Csipkés-kút felé haladtam tovább. Itt egy köves saras rossz minőségű zötykölődés következett. Tartós emelkedőn egészen Bánkútig mászókáztam. A 4. ellenőrző pont a bánkúti síháznál volt. (10:17) Innen turistákat kerülgetve visszagurultam a Csurgói - erdészház elágazóig s egy saras, köves, cuppogós, dagonyázós gurulgatás következett kb 4 km hosszan. Annyira "megtetszett" a friss erdei sár, hogy hemperegtem benne egyet. :( Hármaskutat elhagyva a Huta réten keresztül jutottam el a 4. ellenőrző ponthoz. (10:46) Itt kis csoki, pár kedves szó. Az égiek ekkor elkezdtek valamiért nem tetszésüknek hangot adni. Na Krisztián ennek fele sem tréfa húzzunk bele mielőtt megáznánk. Usgyisra fogtam a tempót, ami nem volt nehéz, hisz a Szalajka völgyig mintegy 10 km-es lejtő következett. Hm ismerős terep volt, hiszen egy hete másztam meg ellenkező irányból. Azóta nem sokat változott. :) Itt már figyelni kellett a gyalogos turistákra, a bicajos szilvás maraton pályabejárókra, valamint a kényelmes autóval "túrázókra". 
Útbaigazítás
Szalajkában kis pihi, csoki, víz, szőlőcukor, majd GO Eger irányába a 25-ön. Ez már kevésbé volt élvezetes, a táj ismeretsége, az autósok sokasága, az aszfalt monotonsága miatt. Az utolsó ellenőrző pont a Szarvaskői kocsmában volt. Itt pultos nénitől elkértem a kék túra bélyegzőt, stempliztem, a menetkartonomra, s tova tekertem. (11:49) A túra végállomása a rajt helyszíne volt, azaz a felsőtárkányi Imókő üdülő. Tárkányfelé haladva az égiek egyre jobban szitkozódtak, szórták a villámokat. ekkor már éreztem, hogy na ezt most nem úszom meg. A faluba beérve heves felhőszakadás kapott el, kis jéggel fűszerezve. A jég darabkák csak úgy kopogtak a sisakon. Egy buszmegálló eresze alá álltam be, míg csillapodott. 10 perces kényszerpihenő után, lágy tavaszi záporban folytattam utam a cél felé. Pontosan egy órakor értem oda. Így a szint időm öt és fél óra volt. Jól eső érzés volt, hogy a 6 órás szint időn belül teljesítettem a távot., s így megkaptam az oklevelem és a kitűzőm. Negyedórás pihenő után ismét nyergeltem, s hazatekertem. Félúton még kaptam a lágy tavaszi áztatást, de Egerbe beérve nyoma sem volt az esőnek. Kellemesen elfáradtam, de nem annyira mint a múltkor, pedig itt 1340 m volt a szint, valamint összesen 105.2 km-t tekertem. Így átléptem a bűvös 100 km-es határt. :)

A teljesítmények: max: 50.6 km/h, átlag: 20.7 km/h, táv: 105.19 km, nyeregben töltött idő: 5:03:14, túra ideje: 5:30

2011. május 15., vasárnap

Öko-park teljesítménytúra 70K, ami 97 :)

Lak - völgyi tó
Még ki sem hevertem a tiszai tekergést, mikor az egyik fórumon Louis barátom figyelmembe ajánlotta a hétvégén rendezendő Öko-park teljesítménytúrát, ahol 3 távon lehet magunkat megméretni. 110 km 70 km aszfalt és 35 km terep. A 110 km-t sok találtam, mert eddig a legtöbb amit egyszerre letekertem az 68 km volt szinte 0 m szinttel. A 35 km-s MTB táv számomra nagyjából ismerős terepen zajlott, így a 70 km-s aszfaltos bükki tekergés mellett döntöttem. Már egész héten zsizsegtem a tekerés miatt. 
Szalajka
72 km-en 800m szint aszfalton. Jó időért imádkoztam, naptáncot jártam, s folyamatosan néztem a neten az időjárás előre jelzéseket. Szombatra jó időt brekegtek a levelibékák. Pénteken este felkészítettem a bicajt, belsőgumit, gumi leszedőt rászigszalagoztam a yneregcsőre, így biztos hogy nem marad itthon. Hátizsákomat megtöltöttem minden földi jóval, szőlőcukor, müzliszelet, térkép, WC papír, szerszám, fényképező gép. Kikészítettem a ruhámat, hogy reggel ne kelljen zörögnöm. Az éjjel nyugtalanul aludtam, dolgozott bennem az adrenalin. :) Hajnali 5 órától már az ablakon bámulgattam kifelé az eget szemlélve, hogy na valójában milyen idő is lesz. Hat előtt felkeltem, lájtos reggeli gyanánt letoltam kis káposztás tésztát, aztán kis kávé, hogy aminek ki kell jönnie az még most jöjjön ki. :) Negyed 7kor küldte Louis az smst, hogy indul Szomolyáról. Lassan összeszedtem magam, felöltöztem s vártam L jelzését, hogy itt van. Hét óra után jelezte itt létét a játszótérről. Sisak, kesztyű, cipő, szemüveg, puszi a családnak s indulás. Szépen komótosan indultunk el Szarvaskőbe. Fél kilenc után pár perccel már ott is voltunk.
Valahol Gerennavár környékén
Millenium kilátó felé félúton
Megeszközöltük a nevezéseket. L a 110 km-re én a 70 km-re. Kis hami-hami, majd 8-kor indulás Szilvásvárad irányába a 25ösön. Az első ellenőrző állomás Bélapátfalván a Lak-völgyi tónál volt. Ez mintegy 11.7 km-es táv volt, s 8:34-kor csekkoltunk. Pár fotó, kis almázgatás, s hajtás tovább. Szilvásváradig szép nyugisan haladtunk, majd itt elválltak útjaink. Louis tovagurult Nagyvisnyó irányába, én pedig a Szalajka-völgyet céloztam meg. Innen a sárga kerékpáros jelzésen haladtam következő állomásomig, mely Olasz-kapunál volt. Itt körülbelül egy 10 km-s mászás következett felfelé a Bükkben Tótfalu-völgyön át Olasz-kapuig. A táj gyönyörű volt, a levegő friss és kellemes. Az Olasz-kapui állomást, ahol szakközepes padtársam volt a beíró 10:03-kor értem el. Itt kis szendvics, kis C-vitamin, pózolás, fotózás, majd egy bő 10 perces pihenő után tekerés Zsidó-rét felé. A Nagy-mezői őrháznál a sárga jelzést elhagyva Bánya-hegy felé száguldoztam tovább, merthát már lefelé vezetett az út. :) Szemben sok bicós túrista jött felfelé, akiket közel 50es tempóval kerülgettem. Bánya-hegyi elágazót elérve a Lillafüredet Felsőtárkánnyal összekötő műútra fordultam rá, s tárkány felé vettem az irányt. az út innen is szinte lefelé vezetett. Következő beíró állomás Felsőtárkányban volt a vasútállomásnál. ezt nem volt egyszerű megtalálni. Az erdei vasút végállomásánál egy öreg bácsikát találtam, aki nem ellenkezett velem s beíratási vágyamat egy túra pecséttel orvosolta. Hm mondom itt valami nem fasza hiszen itt kéne csokit kapni, meghát ő is furcsán nézett. Mondom nem jó helyen vagyok még sem, így nyeregbe pattanva a Varró-ház felé kitekertem az erdei megállóhoz, na itt sem volt senki. 
Olasz - kapunál
Ekkor előkaptam telómat s felhívtam a szervezőket, hogy akkor kost merre is van az arra. A sport pályával szembeni buszmegállóban vannak a lányok, ami kb 50 méterre van a végállomástól - kaptam meg az útbaigazítást. Így - 10 perces kitérővel - 11:23-kor tettem tiszteletem a beíró lányoknál. Itt kis balcsi szelet, majd gyümölcspüré és irány Eger, majd vissza Szarvaskő. Ekkor a combjaim már kezdtek merevedni, fájni, túl voltam 70 km-en. A vádlimat is pengette a görcs, de hálistennek nem húzta be. Szarvaskőbe 12:05-kor érkeztem meg. 4 óra alatt sikerült teljesítenem a távot, amire büszke vagyok, s örülök neki, hogy sikerült. Boldogsággal töltött el mikor megtapsoltak, s átnyújtották az emléklapot és a kitűzőt. Itt falatoztam, kortyolgattam, s pihentem egy 3/4 órát, majd haza indultam. Az almári egyenesben összetalálkoztam Louissal, aki a 110 végzéseként igyekezett Szarvaskőbe. 
- Szép teljesítmény Louis. - 
Egy óra után értem haza nem sokkal, fáradtan de boldogan. Pancsi, hami majd kis pihi.

A teljesítmények: max: 51.1 km/h, átlag: 24.1 km/h, táv: 96.65 km, nyeregben töltött idő: 4:00:07, túra ideje: 4:05

2011. május 8., vasárnap

4. Intersport Tour de Tisza-tó

Szombaton rendezték meg a 4. Tour de Tisza-tó versenyt. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, s kipróbálom mi sikerül össze. Több mint 1200 nevező volt a 65 km-es távra. 
Rajt előtt
Reggel 7 órakor indultam itthonról. Akkor még eléggé hideg volt az idő, a kocsi külső hőmérője 7 fokot mutatott. Szinte elsőként érkeztem Tiszafüredre. 8 órakor megeszközöltem a nevezést. A versenyzők folyamatosan szaporodtak. Kilenc körül a bringát kiszedtem a kocsiból, összeszereltem, beállítottam. Felöltöztem, tápértéket toltam magamba. Gurultam egy próbakört, hogy minden okése a drótszamáron. 10:30-kor rajtolt el a 15 km-es rövid táv. A 65 km-es táv rajtja 10:40kor következett be. Eléggé látványos volt az 1200 versenyző átgurulása a rajtvonalon. 9 perc alatt gurult át a teljes mezőny a rajtszőnyegen. Poroszlóig lassú rajt volt rendőri felvezetéssel a 33-as főúton. A lassú rajt átlagsebessége 30 km/h felett volt, így nem is volt olyan lassú. :) Poroszlótól a kerékpárútra ráfordulva rajtolt el igazából a mezőny. Innen kellett még kb 5 km mire széthúzódott a mezőny, s lehetett jobban bringázni.

A rajt pillanata
Az idő kellemes napos volt, de nem volt meleg. Bringázásra tökéletes. Kisköréig végig a kerékpár úton haladtunk, Kiskörén 30 km-nél volt egy frissítő állomás. Pár korty víz, izotóniás ital, 3 db szőlőcukor az arcba, aztán GO tovább.  A tó déli oldalára fordulva az elemek ellenünk fordultak. folyamatos szembe szél volt. Az első 30 km-en 30 feletti átlagot tudtam tekerni. innentől viszont ritkán ment 30 fölé a kmóra. A kilométerek egyre nehezebben fogytak. Néha sikerült egy két ember mögé beállni szélárnyékba, s kicsit "pihenni", feltöltődni. A cél előtt 10 km-re volt még egy frissítő állomás, ahol ismét kis izó, szőlőcukor.
Elrajtolva
Innentől még jobban kellett a széllel harcolni. Volt ahol olyan szinten visszafogott a szél, hogy kb 18-20 km/h-ás sebességgel tudtam csak haladni. Az uccsó két km-t megnyomtam,s 367.-ként gurultam be a célba 2:29:30-as idővel. jól eső érzés volt, mikor a célvonalon átgurulva bemondták a nevemet. Ezután chip levétel a bokáról, befutó csomag átvétele, szuszogás, pontos időeredményre várás, majd pakolás, s indulás haza. 
A verseny nagyszerű hangulatban telt el. Jó volt, jól esett. Jövőre ugyanitt, de slick gumival. :)

Az eredmény
A teljesítmények: max: 37.3 km/h, átlag: 27.6 km/h, táv: 66.49 km, idő: 2:24:21, chipes idő:. 2:29:30.60